Emily Ann Sheperd


Emily Ann Sheperd 1985. március 30.-án született New Yorkban. Van egy ikertestvére, Jason, aki egyben a legjobb barátja is. Mindig is elválaszthatatlanok voltak, azonban az élet mindkettejüket Amerika más-más pontjára sodorta. Jason Los Angeles-ben él, mint fotós, míg Emily Seattle-be került, hogy orvos lehessen. Kislánykora ez volt az álma, mindig erre készült és egyetem után ebben a városban kapott medikusi állást a Grace klinikán, ahol többek között szeretett unokabátyja, Derek az idegsebészeti osztály vezetője, és országos szintű idegsebész.
Ami Emily szerelmi életét illeti, már gimnázium óta van együtt gyerekkori játszó társával, Eric-kel, akivel már el is jegyezték egymást, bár a lány úgy érzi, hogy elhamarkodott döntés volt, és úgy érzi, hogy valami megváltozott kettejük között a rosszabbik irányba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése