Hiába siettem, Em még így is
el tudott tűnni a szemem elől. Mindig is gyors léptekkel volt megáldva, ebben
pedig semmit sem változott. Ahogy próbáltam megkeresni és sorra elhaladtam a
kórtermek, vizsgálók és a folyosók során, felidéződött bennem az itteni életem.
Számtalan emlék kötött ide, amelyek most mind egyszerre jöttek elő az agyam
rejtett zugából. Ez volt az a vizsgáló, ahol lehányt az a pasas, aki szinte
minden héten elkezdett különféle betegségeket színlelni, csak hogy láthasson.
Ha elnéztem a váró felé és becsuktam a szemem, magam előtt láttam, ahogy
csoportosan igyekeztünk végig a folyosón és tanakodtunk, hogy ugyan kire mi jut
ma? Össze kell varrni egy kisebb sérülést vagy netán szerencsénk lesz és akad
valami érdekesebb eset is? Ismerős volt a hely, de mégis idegennek éreztem
a klinikán magam. Merengve jártam végig a mostanra kiürült folyosókat és arra
gondoltam, hogy milyen érzés volt először belépni az épületbe, amikor megütötte
a fülem egy beszlgetésfoszlány, miszerint Dr. Altman a kettes műtőben épp a
lövöldözőt operálja, a galériáról pedig elég sokan nézik a műtétet. Próba
szerencse alapon arrafelé vettem az irányt és sikerült is Embe botlanom, szó
szerint.
-
Ne haragudj! – kért elnézést.
-
Nincs semmi... – legyintettem. „ Rendben itt vagyok, de
mit mondjak neki?” bizonytalanodtam el, egy pillanatra. – Igazából pont téged
kereslek...
-
Engem? – láthatóan meglepte a dolog.
-
Gondoltam beszélgethetnénk...
Em hirtelen szóhoz sem jutott, csak nagy szemeket meresztve
nézett rám.Egyszer csak Dr. Sheperd jelent meg Em mellett, így már tudtam, hogy
választ biztos nem kapok.
-
Nem jössz kajálni? – kérdezte meg Emet, aztán szintén
meglepett tekintettel nézett rám – Eleanora?
Nem válaszoltam, csak egy halvány mosollyal az arcomon
biccentettem. Derek visszafordult Em felé, majd intettek nekem és elindultak
enni. Ugyan választ nem kaptam az előbb, de Em arcáról leolvashattam, hogy mit
gondol. Én tűntem el, majd bukkantam fel most hirtelen 1 év után, miközben még
csak egy sorral sem tudattam vele, hogy mi a helyzet velem, így megértettem az
érzéseit és igazat is adtam neki. Kicsit keserű szájízzel indultam vissza a
váróba, ahol a játékosok kettesével váltották egymást Nando ágyánál. Ikerrel
együtt a következő váltással én mentem be Nandohoz, hogy megkérdezzem, hogy
hogyan érzi magát. Most már sokkal jobb színben volt és megköszönte a
segítségemet, majd pedig hosszasan ecsetelte, hogy mindenki mennyire törödik a
betegekkel. Mielőtt pedig kimentem, a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel Olallát
és nyugtassam meg, hogy tényleg nincs semmi komoly baja, mert neki nem hiszi el.
Amikor visszamentünk a váróba, ott találtuk don Vicentét és Dr. Varelát.
Természetesen ők voltak a következők, akik bementek Torreshez, a főnököm pedig
vissza küldött a szállodába. Hálás voltam neki érte, mert nagyon kimerített ez
a nap és ólómsulyúnak éreztem a végtagjaimat. Beültem az autóba, amivel Nandot
a klinikára hoztam és elindultam. Ahogy keresztül haladtam Seattle utcáin,
végig a múlton töprengtem. Bizonyos mértékig ez a város is az otthonom volt nem
is olyan rég és nosztalgikus vágyakozás fogott el, ha csak erre gondoltam, ami
meglepett. A forgalomban araszolva unottan szemléltem az épületeket és magamban
listát készítettem róla, hogy mi változott. Az utca egyik oldalán egy kisebb
társaság nevetgélt és indult valószínűleg bulizni, ahgy jobban megnéztem őket,
az egyik alak nagyon ismerősnek tűnt, így közelebb mentem hozzájuk, aztán
leparkoltam a kocsit és odakiabáltam a középső, hosszú barna hajú lánynak.
-
Nati, Nati! Hát így jársz te egyetemre? – a lány
megállt és meglepetten nézett körül az utcán, mígnem meg nem állapodott a
pillantása rajtam, aztán otthagyva a barátait, odafutott hozzám és a nyakamba
ugrott.
-
Eli! – részesített egy csontropogtató ölelésben.
-
Te is hiányoztál hugi! Mi újság van veled?
-
Most tartjuk a vizsgatemető partit, jelentem túléltem a
második évet! – újságolta vidáman.
-
Gratulálok! Ettől már csak nehezebb jön. – vigyorogtam rá a húgomra.
-
Te aztán tudod, hogy mivel bátorítsd az embert!
-
Anya? – váltottam témát.
-
Holnap érkezik Seattlebe, látogass meg és akkor beszélhetsz
vele!
-
Majd rádcsörgök, hogy mikor megyek.
- Na de én most megyek, mert hív a kötelesség! Majd
találkozunk! Szervusz nővérkém! – sietett a többiek után Nati. A húgom anya
példáját követte és pszichológiát tanult. Nati rengeteg dologban az én ellentétem
volt, míg én halálosan komolyan vettem a tanulást és a munkát, ő lazábban fogta
fel az egészet, de ez nem jelenti azt, hogy ellinkelte volta a kötelességeit.
Én mindent szeretek előre eltervezni, a húgom pedig elkötelezett híve a
spontaneitásnak, egyszóval tipikusan kijön rajtunk, hogy én vagyok az idősebb,
mert én vagyok a földhözragadottabb, akiben több van apából, míg Nati anyától
örökölte a tulajdonságai nagy részét. Mosolyogva néztem a távolodó alakját és
egy nagy sóhajjal nyugtáztam magamban, hogy bizony már az én kis hugicám is
felnőtt, maga mögött hagyva azokat az éveket, amikor még a babáival játszott
fodrászosat.
Beültem az autóba és továbbfolytattam az utam a válogatott szálláshelye felé. Letettem a kocsit a föld alatti parkolóba és a kulcsot leadtam a recepción, aztán a szobám felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam az ajtót, a szőnyegen egy újságot pillantottam meg. Felvettem a színes magazint és elvettem a hozzá tűzött cetlit.
Beültem az autóba és továbbfolytattam az utam a válogatott szálláshelye felé. Letettem a kocsit a föld alatti parkolóba és a kulcsot leadtam a recepción, aztán a szobám felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam az ajtót, a szőnyegen egy újságot pillantottam meg. Felvettem a színes magazint és elvettem a hozzá tűzött cetlit.
„A recepciósnál láttam meg ezt az újságot és kihízelegtem
tőle, hogy nekem adja. Gondoltam biztos örülsz majd neki. :) Santi”
Belelapoztam a magazinba és rögtön a 4. oldalon megláttam,
hogy miért kérte el az újságot. Édesanyámról volt egy cikk benne, miszerint 2
másik neves pszichológussal együtt írtak egy könyvet, amely majd csak most fog
megjelenni és ezzel kapcsolatban interjúvolták meg. Anya, azaz Dr. Holly Evanovich a legjobb pszichológusnak számított az egész USA-ban és nem egy híresebb ember is tartozott a páciensei
közé. Tudtam róla, hogy egy könyvön dolgozik, de bármennyire is hízelegtem
neki, nem akarta megmutatni az elkészült oldalakat, azt mondta, hogy legyen
meglepetés, én pedig most várom a könyv megjelenését, mert tudom, hogy az egyik
első példányt én fogom megkapni. Úgy gondoltam, hogy megkeresem Santit és
megköszönöm neki az újságot, tényleg nagy örömet szerzett vele. Kiléptem a
folyosóra és végigmentem az ajtók során, egyenesen Cazorla és Capdevila közös
szobájához, ahonnan épp akkor lépett ki Joan.
-
Mi a helyzet Nandoval? – érdeklődött.
-
2-3 napig benntartják, de semmi komoly. A lehető legjobb
kezekbe került. – mosolyogtam rá – Santi benn van?
-
Már alszik. Tudod, mindig ilyen, ha kimarad a délutáni
siesta. Olyan nyügös tud lenni, mint egy kisgyerek, így inkább korán lefeküdt.
-
Köszi! Akkor majd holnap beszélek vele.
-
Bejössz Pepéékhez? Nem rég ért vissza a klinikáról és
szervez valamit.
-
Most inkább kihagynám. Sok volt kicsit ez a mai nap...
– sóhajtottam fel, mert megint eszembe jutott a kis beszélgetésem Emilyvel.
-
Valami baj van? – indultunk el egymás mellett.
-
Semmi. Nem érdekes. – legyintettem.
Csendben sétáltunk a folyosón, aztán elérkeztünk Pepéék
szoobájához. Joan még egyszer megkérdezte, hogy nincs-e kedvem bemenni és
miután nemet intettem a fejemmel, kinyitotta az ajtót és bement. Ha nem tudtam
volna, hogy melyik ajtó mögött keressem a válogatott második számú kapusát, 2
dologból rögtön rájöhettem volna, hogy hol találom. Először is ott volt a
legnagyobb forgalom, mert a válogatott tagjai egymásnak adták a kilincset,
másodszor pedig harsány nevetés hangja jött ki az ajtó mögül. Picit megálltam
és hallgatóztam. Megpróbáltam kitalálni, hogy mi folyik odabenn, Alvaro pedig
épp ekkor lépett ki onnan kezében a telefonjával és észre sem vett.
-
Esto es Espartaaaaaaa! – ugrottam rá hátulról a madridi
védőre, mire ő majdnem eldobta a telefonját.
-
Eli, rám hoztad a szívbajt! – tette a kezét a szívére.
-
Semmi gond, orvos vagyok. – kuncogtam. – De legalább
elértem, hogy kibújj végre a telefonodból.
-
Csak ezt postoltam ki. – mondta, aztán az orrom alá
nyomta a kis szerkezetet.
„Unatkoztunk... :D” – szólt a rövid tweet, aztán megnéztem a
hozzá mellékelt képet. Pepe grimaszolva fél lábon ugrál a szoba közepén, a
többiek meg röhögve figyelik, a háttérben pedig egy egész kis konyha lett
berendezve.
-
Ti tulajdonképp most mit csináltok odabenn? – kérdeztem
Alvarot, mert sok mindent megéltem már Pepe híes bulijain, de ilyet még nem
láttam.
-
Activityzünk. Itt Pepe épp azt próbálja elmutogatni,
hogy „ a férfi, aki az ingjében felejtette a gombostűt”.
-
Ilyen kártyára nem emlékszem, hogy lenne a
társasjátékhoz. – nevettem.
-
Saját felfogásban játszunk. Ha nem találja ki senki
sem, akkor pörgetünk egyet az üveggel és amire mutat, az bekerül a turmixba,
amit a végén a vesztes csapat tagjainak kell lehúznia. Épp most küldtek el mogyoróvajat
szerezni, mert Gerard azt pörgette ki.
-
Holnap meg majd sorban álltok nekem, mert ki tudja mi
bajotok lesz a kotyvaléktól
-
Eli, ne legyél már ünneprontó!
-
Alvaro, hozod már azt a mogyoróvajat? – kiabált Pepe.
-
Máris. – válaszolt - Nem nézel be? – fordult felém.
- Most kihagyom, de nektek jó mulatást! – vettem az irányt a
saját szobám felé, Alvaro pedig elindult a konyhára mogyoróvajat szerezni.
Bezártam magam mögött az ajtót és átvettem az alvóscuccom, aztán befeküdtem az
ágyba, megpróbálva minél előbb elaludni. Ám bárhogy is próbálkoztam csak
forgolódtam az ágyban az álom pedig nagy ívben elkerült, mert mindig
eszembejutott, hogy a saját hülyeségem miatt ment tönkre a barátságunk Emmel.
Egy idő után meguntam, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, ezért elvettem az
éjjeliszekrényről a szálloda szóróanyagát és megnéztem, hogy a báron kívül, mi
van még nyitva ilyenkor. Egyedül az uszodába lehetett még lemenni, ezért
átvettem a fürdőruhám, felkaptam rá a melegítőmet és afelé vettem az irányt.
Úgy gondoltam, hogy néhány hossz után talán majd elálmosodok és könnyebben el
tudok majd aludni. Odabenn már nem égett a villany, de a kinntről beszűrödő
fény elég világosságot teremtett az uszodában. Az egyik napozóágyra letettem a
melegítőmet és a törülközöm, aztán beugrottam a vízbe, aminek kellemes hőmérséklete
volt és majdnem szívrohamot kaptam, amikor egyszer csak Javi Martínez bukkant
fel a víz alól, pont mögöttem. Ijedten néztem rá, de ő csak vigyorgott.
-
Csak te vagy az....-fújtam ki a benntartott levegőt -
Annyira megijesztettél!
-
Túl magas labda volt. Nando?
-
Benntartják pár napig, de semmi komoly.
-
Értem.
-
Hogyhogy itt vagy ilyenkor? – kérdeztem meglepetten.
-
Nem bírtam aludni. – vont vállat a focista. – És te?
-
Én sem. Gondoltam úszok pár hosszt és könnyebb lesz. –
csaptam bele a feszülő víztükörbe és átúsztam a medence másik végébe.
-
Verseny? – termett mellettem Javi.
-
Háromra.
-
Oké.
-
Majd türelmetlenül várni foglak a medence másik végén.
Egy, kettő, három – hadartam el a számokat és már ott sem voltam.
-
Hé! Eli, ez nem ér! – eredt a nyomomba a bilbaoi.
-
Az élet bizony néha igazságtalan, Javi. – jegyeztem meg
egy fintor kíséretében, aztán kimásztam a medencéből, kiültem a szélére és elmerültem a
gondolataimba. Csak a lábam lógott a vízbe. A focista még úszott pár hosszt,
aztán mellém ült.
-
Mi a baj?
-
Hm? – eszméltem fel és ahogy ráemeltem a tekintetem
végignéztem Javin. A hajáról csöpögött a víz és minden egyes csepp végigfolyt a
kisportolt mellkasán.
-
Csak azt kérdeztem, hogy mi nyomja a szíved?
-
Nem érdekes. – legyintettem.
-
Ha ennyire aggaszt, akkor biztos az.
-
Ennyire látszik?
-
Ühüm. – bólintott egyet. – Bármi is az, nekem
elmondhatod. Esküszöm lakat lesz a számon, ha szeretnéd, de lehet, hogy
könnyebben fogod érezni magad.
-
Hát jó. – mosolyogtam rá Javira. – Kicsit sok volt ez a
mai nap. Nandot abba a kürházba vittem, ahol medikusként dolgoztam, mielőtt
megkaptam volna ezt az állást a válogatottnál. Sok ismerőssel találkoztam, ami
egy kicsit felkavart, aztán mikor Ramosék megérkeztek Serg és Pedro patáliát
csapott a kórház közepén. Én szégyelltem magam helyettük is, aztán le is
hordtam mind a kettőt. Sergionál azt hiszem hatott, de Pedro...
-
Sese csak Nando miatt aggódott. Tudod, hogy mennyire
jóban vannak. Pedro meg...hát őt ismered.
-
Tudom. De volt más is. Mind ketten egy emberre támadtak
rá, méghozzá Emilyre, aki a legjobb barátnőm volt. Én tudtam, hogy ő még ott
dolgozik, de őt igencsak meglepte, hogy felbukkantam. Mielőtt visszajöttem a
szállodába beszélni akartam vele, de láttam rajta, hogy neki ehhez nincs kedve.
Megértem, hogy neheztel rám, mert én voltam az, aki eltűntem és majdnem 1 évig
még életjelet sem adtam neki, pedig a legjobb barátnők voltunk. Annyiszor
gondoltam, hogy felkeresem, de sohasem tettem meg. Most mondhatnám, hogy nem
volt időm rá, de ez nem lehet kifogás. Rosszul érzem magam, amiért miattam ment
tönkre a barátságunk, mert hiányzik... – csordult ki egy könnycsepp a
szememből, de gyorsan letöröltem.
-
Eli, én csak azt tudom neked mondani, hogy a
bocsánatkérés az élet ragasztója, mert képes bármit megjavítani. Keresd meg
Emilyt és beszélj vele! Mondd el neki ugyanazt, amit most nekem is elmondtál.
Ha tényleg annyira jó barátnők voltatok, akkor ezen még lehet segíteni.
-
Köszönöm!
-
Ugyan...ha bármi baj van, hozzám is fordulhatsz. –
mosolygott rám - Eli, de hiszen te reszketsz! Gyere, törülközz meg! – állt fel
Javi, majd engem is felhúzott és a hátamra terítette a törülközőt. Mögém állt
és elkezdte a két karomat dörzsölni a törülközővel.
-
Most már egész biztosan megszáradtam. – néztem rá egy
idő után, mire ő kissé zavarba jött és elengedett.
-
Bocsi! Kicsit elkalandoztam. – ugrott bele a medencébe.
-
Semmi gond. – dobtam le a törülközőt és én is
beugrottam a habok közé és a víz alatt
beúsztam középre, ahol Javi is volt. Épp előtte bukkantam fel a hullámok
közül. – Látod, ilyet én is tudok. – simítottam hátra a vizes hajam. – Most meg
mi a baj? – Néztem kérdőn a bilbaoira, mert ő nem szólt egy szót sem, csak
nézett rám nagy szemekkel.
-
Nem érdekes. – rázta meg a fejét és arrébb úszott.
-
Na de mégis! – úsztam utána. – Javi, én is elárultam
neked, hogy mi bánt.
-
Nem fogod feladni, igaz?
-
Nem. – ráztam meg a fejem.
-
Rendben, elárulom. De figyelmeztetlek rá, hogy te
akartad tudni!
-
Jól van, de mondd már! – türelmetlenkedtem. Javi egy
szót sem szólt, csak még közelebb vont magához és megcsókolt....
Ok, az elejétől pár gondolat!
VálaszTörlés1. Emtől egy kicsit furcsa volt, hogy nem válaszolt Elinek még annyit sem, hogy "bocs, de majd később". Remélem hamar megdumálják a dolgot!:)
2. Santi jófej volt! Imádom! És kis hisztis, ha kimarad a szieszta! Olyan aranyos!:)
3. Espartaaaaaaaaaaaa! Arbeloáék nem komplettek! Reina is hozta a formáját! :)
4. Az az uszodás jelenet...Ahhh! Láttam magam előtt az egészet! Jó arc ez a baszk srác! :) És a csók... Már várom, hogy mit fog reagálni erre Eli! Szóval igyekezzetek a folytatással! :)
1.Em eléggé neheztel Elire... majd a folytatásból kiderül, hogy meg tudják-e majd beszélni a dolgot.;)
Törlés2.Santi már csak ilyen kis kedves meg aranyos :) Igazi jó barátok Elivel. :) Hát kérlek, senki sem tökéletes XD
3.Unatkoztak :D
4.Úgy látom tetszett ;) :) Majd igyekszünk, többet nem mondhatok. ;)
2. De igen! Santi tökéletes! :D
Törlés3 De ez az activity...Valakinek tuti gyomorrontása lesz utána! :D Titkon remélem, hogy Pedritonak! :)
4. Igen, jó kis jelenet, és már látom a perverz folytatást. Javi Martinezzel nem is nehéz elképzelni! :)
Ok, várom! :)
2.Ha délután csucsukázhat, akkor tényleg az XD
Törlés3. Valakinek? a vesztes csapat issza meg...veszítsenek a katalánok? XD Pedrito meg ki se tudjon jönni a budiból, mi? XD
4.Azt hiszem sohasem mosom le magamról, hogy perverz vagyok...XD Szerintem se nehéz, de kérdés, hogy el akarom-e képzelni vagy mást tervezek? ;)
Hola Csajsziii!
VálaszTörlésEz a fejezet olyan ahhhw *_* volt *_* bocsii hogy nemtudok értelmes dolgot irni de barom jóó volt.Javiiiiiiiiii imádom ezt a"kissrácot" annyira aranyo és a kis étcsoki szemeitől meg szétfolyok :D Almaroooooo,nem normális hogy Aktiviy közben is kockul:D
Biztos jó móka volt amikt azok az őrültek produkáltak :D
Santi olyan kis figyelmes :D
Nagyon nagyon siessetek az ujrésszel Csajok!!
xoxo:Titania
*baromi bocsii elirtam :'D
VálaszTörlésHelló Csajszi!
TörlésSzerintem elég értelmes lett :D De annak csak örülök, ha azért nem tudod rendesen rendszerezni a gondolataid, mert annyira tetszett a rész. ;)
Javi.. hát igen...aranyos és dekoratív :D
Alvaro szerintem meccs közben is Twitterezik, csak jól eldugja valahová a telefonját. :D :P
Igyekszünk majd :)
Puszi:
Detti
szia!
VálaszTörlésNagyon nagyon jó rész lett :) Nagyon tetszett :)
Sajnáltam Eli-t amiért Em nem beszélt vele! Tény, Eli szúrta el a dolgot, amikor 1 éve minden szó nélkül lelépett és nem jelentkezett, de szerintem megérdemelt volna annyit, hogy elmagyarázza Em-nek a dolgokat! Szerintem! Persze ez az én véleményem!
Húgi és nővér egymásra talált :D Nagyon arik voltak :D
Santi milyen cuki volt már, hogy elkérte a recepcióstól az újságot Eli anyukája miatt :D Ez nagyon édes volt tőle :D
Hát, Arbeloa meg a twitter :D Kész egy pali :D Szerintem ő még alvás közben is azt nyomnám, ha rájönne, hogy a kettőt hogyan lehet egyszerre csinálni :D
Hát, a vége igen érdekesre sikeredett... :O Nagyon meglepődtem, amikor Javi Martínez megcsókolta :O Az állam leesett :O Waow :O
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatása a kis csóknak!
Akárcsak a következő részt is nagyon várom :D
Puszi: Anita
Szia!
TörlésKöszönöm! örülök, hogy tetszett! :)
Ez igaz, de teljes mértékben érthető Em reakciója is. Bár lehet, hogy rájön majd ő is, hogy adnia kéne egy esély Elinek, hogy megmagyarázhassa a dolgot.
A lányok különbözőek, de mégis nagyon összetartanak.:) Jó testvérek. :)
Santi nagyon kedveli Elit.:)
Lehet, hogy álmában is postolgat most már Alvaro XD
Imádok meglepetéseket okozni! :D Eli akarta tudni, hogy mi a baja Javinak...megmutatta. :D
Igyekszünk majd vele :)
Puszi:Detti
Szia Csajszi!
VálaszTörlésNagyon szuper rész lett, nekem tetszett :))
Hát Elinél is zajlik az élet, ahogy látjuk :) Mindkét lányt meg lehet érteni, na. :)
Nati szimpatikus lány :))
Na Arbe megint nem tud elszakadni a telefonjától. Miért nem lepődök meg? Na meg Pepééken, ekkora marhákat. De azért szeretjük őket, na <33
A végével meg leesett az állam na, nem kicsit leptél meg. Javi elszánta magát, ez az haver. :DD Aranyosak együtt :))
várom a folytatást!
puszi
D.
Szia Csajszi!
TörlésKöszi! Örülök, hogy tetszett!:)
Meg, de ha tényleg annyira erős volt a barátságuk, akkor talán kellene neki adni még egy esélyt, nem? ;)
Nem is tudom...talán mert köztudott, hogy Twitter függő? XD Kicsit hibbant társaság ez a válogatott, de aranyosak. XD <3
Imádok meglepetéseket okozni. :D Javi a tettek mezejére lépett, de mit szól ehhez Eli? ;)
Igyekszünk majd vele!
Puszi:
Detti